NEVEZÉS cinematographer-awards-logo operatőr-verseny

Elindult a nevezés: keresik Magyarország legjobb operatőreit Kovács László–Zsigmond Vilmos Operatőr Verseny

2026 novemberében kilencedik alkalommal rendezik meg a világhírű magyar operatőrökről, Kovács Lászlóról és Zsigmond Vilmosról elnevezett operatőr versenyt. A rangos esemény keretében ismét átadják a Kovács László–Zsigmond Vilmos Operatőr Verseny diák kategóriájának díját.

A verseny alapítói 2004-ben azt a célt tűzték ki, hogy felhívják a figyelmet a magyar operatőrök közösségének kiemelkedő alkotóira. Az azóta eltelt években a rendezvény a hazai filmes szakma egyik meghatározó eseményévé vált. A hagyományos díjátadó keretében minden évben olyan alkotókat és filmeket ismernek el, amelyek kiemelkedő képi világgal és magas színvonalú operatőri munkával gazdagítják a magyar filmművészetet.

Idén a filmek elkészítésének időpontjára vonatkozóan nincs időbeli korlátozás. A nevezés feltétele csupán az, hogy korábban még nem nevezett filmekkel pályázzanak az alkotók.

Nevezési kategóriák (nevezési határidő: 2026. október 5.)

A 2026. október 5-ig beérkező nevezéseket az alábbi kategóriákban várják a szervezők:

Novák Emil, a HSC Stábiskola igazgatója és Romwalter Béla, a Kovács László–Zsigmond Vilmos Operatőr Verseny alapítója, a 2004-ben Novák Emil által alapított Aranyszem Fesztivált 2018-ban nevezték át a magyar operatőri iskola két kiemelkedő alkotójáról.

Magyarország legrégebbi operatőr versenyére a nevezéseket az alábbi oldalon lehet benyújtani: https://cinematographerawards.hu/

DÍJAZOTTAK

Ők már megcsinálták, rajtad a sor

IDŐVONAL

2014
ó
2025

Az est során Kovács László–Zsigmond Vilmos Életműdíjjal tüntették ki Horváth Adrienne operatőrt – az első magyar női operatőrt, akit itthon életműdíjjal jutalmaztak –, Dávid Zoltán filmoperatőrt, Mertz Loránd operatőrt, valamint Papp Jánost, a magyar néprajzi filmkészítés meghatározó alakját.

A Filmakadémia Aranyérmét idén Bergendy Péter rendező, Dénes Zoltán operatőr, Hábermann Jenő producer, Mécs Mónika producer, valamint Poós András Tibor producer vehette át a hazai filmgyártást meghatározó munkásságuk elismeréseként.

A dokumentumfilm kategória fődíját Bordás Róbert nyerte el, míg a kisjátékfilm kategóriában Tóth Botond részesült elismerésben. A játékfilm kategória díját Réder György kapta meg. A diákfilm kategóriában Tóth Kristóf és Gajdics Dávid részesült díjazásban. Első alkalommal adták át a kategóriában a Ludwig Camera Budapest Kft. digitális kameracsomag különdíját, míg a Sparks Kft. 50 ezer dollár értékű analóg kameracsomagját adta át – amelyet maga Zsigmond Vilmos alapított 2005-ben Romwalter „Richy” Bélával közösen –.  . Az Év Operatőre díjat, valamint az Illés György-díjat Dobos Tamás nyerte el.

2024

Kovács László-Zsigmond Vilmos Életműdíjjal tisztelegtek Baranyai László, Kurucz Sándor és Lakatos Iván munkásságai előtt, Bojkovszky Béla Díjjal pedig Marafkó Bálint és Paluch Krisztián fővilágosítók pályafutását méltatták. A HSC Stábiskola Emlékgyűrűket első alkalommal adta Gottmann István, Osváth Gábor, Pálffy Gergely, Pintér Bence, Üveges Zoltán részére.

A Diákfilm kategória győztese Zsoldos Balázs, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója érdemelte ki. A játékfilmek kategóriában Tóth Gergelynek ítélték oda a Kovács László-Zsigmond Vilmos Operatőr Díjat. Tévéfilm kategóriában Tóth Zsoltot választották a legjobbnak, amíg a kisjátékfilm kategóriában Kis Márton operatőre kapta a fődíjat. A dokumentumfilm kategóriában Ezequiel Salinas operatőr kapta a díjat.

Az eseményen nemcsak az operatőröket és kollégáikat, hanem az Aranyszem Operatőr Fesztivál elmúlt húsz évét is méltatták, amit 2018-ban neveztek át Kovács László és Zsigmond Vilmos emlékére. A jubileum alkalmából ismét átadták az Illés György Díjat az év legjobb operatőrének, Nagy Andrásnak.

2023

Kovács László-Zsigmond Vilmos Életműdíjjal tisztelegtek a szervezők Balog Gábor, Buglya Sándor és Lugossy István munkásságai előtt, Büti Zsolt fővilágosítót pedig Bojkovszky Béla-díjban részesítették.

A diákfilm kategóriát Füzesi Tamás, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanulójának ítélte a zsűri. Legjobb játékfilmet Nagy Andrásnak ítélték. Tévéfilm kategóriában Balázs István Balázst választották a legjobbnak, kisjátékfilm kategóriában Virág Pétert. A dokumentumfilm és reklámfilm kategóriában Pataki Ádám operatőrt díjazták. Az ismeretterjesztőfilm kategóriában Zsigmond Attilát választották a legjobbnak. A természetfilm kategória győztese Szendőfi Balázs lett. A portréfilmek kategóriában Hollai Iván érdemelte ki, a promóciós videók kategóriában Hámory Csabát díjazták. A zenés klip kategória győztese Soós Géza.

2022

Kovács László-Zsigmond Vilmos Életműdíjjal tisztelegtek a szervezők Gurbán Miklós és Szabados Tamás munkásságai előtt, Simon József fővilágosítót pedig Bojkovszky Béla-díjban részesítették.

A diákfilm kategória győztesének 2005 óta adják át a Sparks Kft. Panavision különdíját, amit Ifj, Hámory Csaba érdemelt ki. Tévéfilm kategóriában Balázs István Balázs nyert, kisjátékfilm Juhász Viktor győzte meg leginkább a zsűrit. A játékfilm kategóriában Pataki Ádám kapta meg a díjat. A dokumentumfilm kategória fődíját Szalai Márk, természetfilm kategóriában Fehér Zoltánt választották a legjobbnak.

2021

A diákfilm kategória győztesének 2005 óta adják át a Sparks Kft. Panavision különdíját, Barna Máté érdemelte ki.

Életműdíjjal tisztelegtek a szervezők Kovács Gyula, Lukács Lóránt, Szilágyi Virgil és Rák József munkásságai előtt.Stecz István fővilágosítót pedig Bojkovszky Béla-díjban részesítették.

2020

Máthé Tibor, Jancsó Nyika és Szalai András életműdíjban részesült

At the event, Lifetime Achievement Awards were given to Tibor Máthé, Nyika Jancsó and András Szalai. Miklós Hajdú received the Béla Bojkovszky Award. The recipient of the Sparks Camera & Lighting Ltd. Special Award was Mátyás Gyuricza.

2019

Lehr Juhász Péter nyerte a verseny diák kategóriáját és az azzal járó Sparks Kft – Panavision különdíjat is

Péter Lehr Juhász won the Student category and received the Sparks Camera & Lighting Ltd. Special Award. The Lifetime Achievement Awards were given to Tibor Vagyóczky, László Gyurikó and Ferenc Pap. József Marton was the first recipient of the Béla Bojkovszky Award.

2018

Balázs István Balázs nyerte el az első Kovács László-Zsigmond Vilmos Operatőr Díj diák kategóriáját

István Balázs Balázs was the first person to win a László Kovács-Vilmos Zsigmond Cinematographer Award in the Student category, along with which he also received the Sparks Camera & Lighting Ltd. Special Award. János Kende, Lajos Koltai, Gyula Pados, Elemér Ragályi and Sándor Sára were given Lifetime Achievement Awards at the ceremony.

2017

A Legenda-életműdíjat Andor Tamásnak kapta, Az év operatőrének pedig Szatmári Pétert választották

The Legend Life Lifetime Achievement Award was given to Tamás Andor, while Péter Szatmári was chosen as Cinematographer of the Year. The recipient of the Sparks Camera & Lighting Ltd. Special Award was Mátyás Gyuricza.

2015

Erdélyi Mátyásnak ítélték oda az Illés György-díjat a Saul fia című játékfilm fényképezéséért

Mátyás Erdélyi was chosen as the Cinematographer of the Year and received the György Illés Award for his incredible work in Son of Saul. Mari Törőcsik received Legend Life Lifetime Achievement Award for her 80th birthday from the Hungarian Society of Cinematographers. The winner of the Student category was András Táborosi, who received the Sparks Camera & Lighting Ltd. Special Award.

Az év operatőre Dobos Tamás lett, míg Tóth Evelin Judit nyerte el a Panavision nagydíjat

Tamás Dobos was the Cinematographer of the Year, while Evelin Judit Tóth was chosen as the winner of the Student category and received the Sparks Camera & Lighting Ltd. Special Award. In 2014, the Aranyszem Awards remembered the 100th birthday of three legends: György Illés, Barnabás Hegyi és István Homoki Nagy.

2013

Az év operatőre díjat televíziós kategóriában Reich László, a filmesek közül pedig Pohárnok Gergely nyerte

The Cinematographers of the Year were László Reich (TV Drama category) and Gergely Pohárnok (Feature film category). Lajos Koltai gave Vittorio Storaro a Lifetime Achievement Award, while the Legend Award was given to János Kende. Marcell Nagy was chosen as the best cinematographer in the Student category. The Sparks Camera & Lighting Ltd. Special Award was given to him by Vilmos Zsigmond.

2012

Ragályi Elemér lett Az év operatőre és kapta meg az Illés György-díjat

Elemér Ragályi was chosen as the Cinematographer of the Year for which he received the György Illés Award.

2011

Az év operatőre Csukás Sándor lett

The Cinematographer of the Year was Sándor Csukás for his outstanding achievements in the previous years.

2010

Az év operatőre Nagy András

András Nagy received the Cinematographer of the Year, while Billy Williams was given a Lifetime Achievement Award from the Hungarian Society of Cinematographers. The Sparks Camera & Lighting Ltd. Special Award was given to Márton Szigethy by Vilmos Zsigmond.

2009

Az év operatőrének Gulyás Budát választották

The Sparks Camera & Lighting Ltd. Special Award was given to Daniel Reich by Vilmos Zsigmond, while Buda Gulyás was chosen as the Cinematographer of the Year. Sándor Kardos, Lajos Koltai, Tibor Máthé, Elemér Ragályi and János Zsombolyai received the Legend Lifetime Achievement Award.

2008

Az év operatőre Pohárnok Gergely

The Legend Lifetime Achievement Award was given to Sándor Sára, while Gergely Pohárnok was chosen as the Cinematographer of the Year. Gábor Tausz received the Sparks Camera & Lighting Ltd. Special Award.

2007

Máthé Tibor lett Az év operatőre

Tibor Máthé was the first recipient of the György Illés Award, with this he was chosen as the Cinematographer of the Year. The Hungarian Society of Cinematographers Legend Lifetime Achievement Awards were given to János Badal, Ferenc Szécsényi, and István Hildebrand. Daniel Reich received the Sparks Camera & Lighting Ltd. Special Award.

2006

Nagy András lett Az év operatőre

Dobos Tamás nyerte el a Panavision különdíjat.
A Vision Team támogatásával, a 2006-os Legenda-életműdíjat azok az operatőrök kapták, akik az 1956-os forradalom alatt az utcákon örökítették meg a forradalom eseményeit. A kitüntetettek: Badal János, Burza Árpád, Hildebrand István, Kovács László, Langmár Béla, Mátray Mihály, Mikó József, Tóth János, Vagyóczky Tibor, Zsigmond Vilmos.

2005

Pohárnok Gergelyt választották Az év operatőrének

Gergely Pohárnok was the Cinematographer of the Year, while the recipient of the Sparks Camera & Lighting Ltd. Special Award was Katalin Mászáros. György Illés, János Tóth, László Kovács és Vilmos Zsigmond were given Legend Lifetime Achievement Awards by the Hungarian Society of Cinematographers.

2004

Első alkalommal

The Aranyszem Cinematographer Awards were handed out for the first time ever, on György Illés’ 90th birthday. The Cinematographer of the Year was Gyula Pados.

TÁMOGATÓINK

English